Kedves Judit!
Köszönjük a lehetőséget, hogy itt tölthettük ezt a csodálatos, de rövid időt. Az apartman gyönyörű, igényes, mindennel felszerelt, élmény volt itt lenni. Reméljük nem utoljára jártunk itt!
Minden jót kívánunk!
Köszönjük: Fruzsi és Lajos 2014.12.03-05.
Kedves Judit és György!
Nagyon jól éreztük magunkat, nem utoljára látogattunk el erre a gyönyörű helyre, ebben biztos vagyok. Mindennel maximálisan elégedettek voltunk. Még háziállatunk is lett 🙂 Nem is egy. Egy cseppet sem zavartak. A vidék még vadállatban is bővelkedett, aminek én külön örülök.
Köszönünk szépen mindent. Remélem még jövünk! Jó egészséget!
2014.11.22-25 Bicskey Anett & Fekete Roland
Örülök, hogy találtunk egy olyan helyet, ahol kényelem, rend és tisztaság fogadott. Szívesen el fogunk jönni máskor is. E helyet fenntartás nélkül lehet ajánlani.
Köszönjük a lehetőséget.
2014.nov.6. Csente Pál Fábiánsebestyénről
Kedves Judit és György!
Valahogy így kellene működni a világnak. Csend, béke, nyugalom. “Feltöltődés”, jó lenne. ha sokáig tartana.
Csodálatos szép tájak vannak kis és nagy hazánkban.
A vendégház esztétikus, kellemes, hangulatos, nem véletlen, hogy aki itt volt egyszer az visszavágyik.
Jó erőt, egészséget kívánunk szeretettel:
2014.09.24. Skornyák Ferencné, Skornyák Ferenc Érdről
Kedves Vendéglátóink!
Köszönjük a lehetőséget, hogy itt lehettünk ezen a csodálatos helyen. Felejthetetlen élményekben és gyönyörű helyekben volt részünk.
Biztos vissza foguk még jönni.
Minden jót kívánunk!
Somodié Monorról.
Ui.: A szomszédok nagyon kedves emberek, köszönjük nekik a remek tanácsokat, nem bántuk meg, hogy hallgattunk rájuk.
Kedves Judit és György!
A neten találtunk rá erre a csodálatos apartmanra, ahol felejthetetlen napokat töltöttünk. A kényelmes, ízlésesen berendezett ház minden igényt kielégít, igazi gyöngyszem. A csodálatos környék rengeteg látnivalójából még van, amit nem sikerült megnézni, úgyhogy reméljük, visszatérhetünk.
Köszönet mindenért:
a három Tóth család Nyíregyházáról, Győrből és Mosonmagyaróvárról
Hajdúszoboszlóról a Csári és Szabó család:
Családi nyaralásunk jó helyszíne volt Salgóbánya. Az apartman kényelmes helyet biztosított 8 felnőtt és 4 gyermek számára. Jó időt fogtunk ki, rövidebb túrákat bejártunk, a közelben lévő várakat felfedeztük. Kényelmes, mert mindenki puha ágyban pihent. Felszerelt, mert megtaláltuk a főzéshez, szalonnasütéshez való eszközöket. Az ajtók összenyitásával nappalit és ebédlőt alakítottunk ki. Biztonságos terepet adott a 4 cseperedő unoka számára.
Jól éreztük magunkat. 2014.06.26.
Kedves Judit!
Csodálatos 1 hetet töltöttünk itt. Gyönyörű a környék és a ház csodálatos és nagyon kényelmes. Minden igényt kielégítő! Sajnos gyorsan elszaladt ez a pár nap!
Nagyon köszönjük!
Jó egészséget kívánunk!
2014.06.07. Ferncziék Makóról
Kedves Judit!
Boldogok vagyunk, hogy az internetről véletlenszerűen Önöket választottuk a kétnapos kirándulásunkhoz. Bár végig szakadt az eső, remekül éreztük magunkat ebben a minden kényelemmel, nagyon jó ízléssel felszerelt és berendezett házban.
Baráti társaságunk úgy határozott, hogy a jövő évben is ide kirándulunk (talán az idő is kegyes lesz hozzánk és a csodás környékből is többet láthatunk.)
Köszönjük és további sok jó vendéget kívánunk:
2014.05.16. Szántó Ágnes és barátai Budapestről
Kedves Judit és György!
Csodálatos 3 napos pihenésben volt részünk Önöknél. Az apartman kényelme, felszereltsége tökéletes pihenésre adott lehetőséget a túrázás után. Először jártunk itt, de az biztos, hogy nem utóljára! Nagyon köszönjük!
2014.05. Nikolett és László
Kedves Judit és György!
Köszönjük ezt a gyönyörű apartmant, amivel kényelmünket biztosították, így gondtalanul kipihenhettük a rohanó hétköznapokat.
Bejártuk a festői tájat és megcsodáltuk a sok látnivalót, amit e tál nyújtott nekünk!
Bizonyára visszatérünk mi is, mert annyira jól éreztük magunkat e gyönyörű csendes helyen!
2014.04.15. Melinda és Zsolt Ceglédről
Kedves Házigazdáink!
Nagyon szépen köszönjük, hogy itt tölthettük ezt a kellemes hétvégét. A mókusok túlélték. 🙂 Az alföldi gyerekeknek csodálatos élmény volt, hogy a hegyekben, madárcsicsergésre ébredhettek. Reméljük, hogy nem most láttak minket utoljára.
Köszönünk mindent és még nagyon sok elégedett vendéget kívánunk.
2014 febr.02. Tóth Brigi, Vass Roland, Dobó Péter és Veres Reni Szegedről
Ui.: Az étterem nagyon jó volt amit ajánlott. 🙂
Kedves Judit és György!
Gratulálunk, a ház lenyűgöző volt. Jól éreztük itt magunkat! Az idő is hol jó volt, hol ködös, de igyekeztünk megismerni a környéket. Szerintünk még visszatérünk.
Üdvözlettel: Andrea és Lehel 2014.jan. 05.
ui. a macskák sajnos mókust is esznek, láttuk. ( A mókusokat többször láttuk kekeckedni a szomszéd macsláival- hiszen sokkal gyorsabbak náluk-, ezek szerint valamelyikük túl merész volt és rajtavesztett.)
Kedves Vendéglátók!
Azon szerencsések közé tartozunk, akik itt tölthették 2013/2014 szilveszterét.
Ezúton szeretnénk Önöknek sikerekben, vendégekben gazdag Boldog Új Évet kívánni! További sok sikert a ház üzemeltetéséhez! Kikapcsolódásra, kirándulásra a legtökéletesebb feltételeket biztosítja a ház. BUÉK
Bakos Ibolya, Mező Csaba, Veress Szilvia, Biviaczky Márk és a többiek
Kedves Judit és György!
Köszönjük ezeket a kellemes napokat ebben az igényes környezetben! Ez volt az első olyan Karácsonyunk, amit nem otthon töltöttünk, de első pillanattól fogva úgy éreztük, hogy hazaérkeztünk. 🙂 Ajánlani fogjuk ismerőseinknek és, ha lehet visszatérünk.
Oláh Attila és Mesi 2013. december 26.
Kedves Házigazdák!
…Szerencsénk volt, így május után ismét visszatérhettünk! Köszönjük a szívélyes fogadtatást, a kellemes meleg szobát, a türelmet, hogy megérkezzünk. Gyönyörű a környezet, az Ősz színeiben pompázó táj! Az apartman tiszta és jól felszerelt, minden igényt kielégítő.
Székely és Kis család Csemőből 2013. október 20.
Kedves Judit és György!
Felejthetetlen 4 napot töltöttünk el az Önök csodálatos, meghitt, igényesen kialakított Apartmanjuk ban. Ebben a pár napban sajnos nem volt elég időnk minden látványosságot bejárni, ezért még biztosan visszatérünk. Gyönyörű a környék, csendes, magával ragadó. Bejártuk Salgó várát, Somoskő várát, Vadasparkot, Pécskőt, Szilváskőt, Medves fennsíkot, Zagyva forrását, Karancs kilátót. A környéken sikerült gombászni is a párom örömére. A nagyvárosi zajból kicsit kilépve sikerült erőt meríteni erről a varázslatos helyről. A kandalló melege kimondottan jólesett a hideg őszi estéken, ami nemcsak meleget, de békességet nyugalmat is hozott a szobába.
A táj, a friss levegő és ez a varázslatosan szép ház magával ragadott minket. Teljes mértékben meg voltunk elégedve a fogadtatással, a vendéglátással. Mivel ez a pár nap nem volt elég bejárni mindent, még biztosan visszatérünk, akkor már biztosan egy kis csapattal érkezünk, a táj szépségét muszáj megmutatni másoknak is. Köszönjük a kedves segítségüket, kívánom Önöknek a legjobbakat és még több természetjáró, pihenni vágyó vendéget ide, a Nyugalom Szigetére!
Köszönettel és üdvözlettel: Király Csilla Becsehely (Zala), Kaffai Attila Bdapest 2013.10.31.
Kedves Vendéglátók!
Köszönjük a kedves fogadtatást! Kellemes élményekkel gazdagodtunk ezen a szép helyen. A szállással nagyon meg voltunk elégedve, tiszta, rendezett, igényes környezetet biztosítottak a pihenésünkhöz. Az őszi erdő szépségétől feltöltődve utazunk haza. Minden látványosságra nem volt idő, ezét biztos visszatérünk. 🙂
Köszönettel Bakonyi Kinga, Bakonyiné Bedő Noémi és Czeitler Csaba 2013.10.29. Gyálról
ui: Imádtuk a cicákat 🙂
Kedves Házigazdák!
…Szerencsénk volt, így május után ismét visszatérhettünk! Köszönjük a szívélyes fogadtatást, a kellemes meleg szobát, a türelmet, hogy megérkezzünk. Gyönyörű a környezet, az Ősz színeiben pompázó táj! Az apartman tiszta és jól felszerelt, minden igényt kielégítő.
Székely és Kis család Csemőből 2013. október 20.
Kedves Házigazdák!
Örömmel látogattuk meg az Ország ezen részét! Sok élményben volt részünk, amit beterveztünk azt mind végig jártuk. A természet, a várak a városok nem okoztak csalódást. Jól éreztük magunkat az Önök szép házában! Mindent köszönünk, szeretettel fogunk visszaemlékezni az itt eltötött napokra!
Viszontlátásra: Kaposvári vendégeik 2013.10.10.
Kedves Házigazdák!
Köszönjük a kedves fogadtatást!
Az apartman tisztasága, felszereltsége 5*.
Javaslat: az érkező vendégeket tessenek tájékoztatni a cicákról, mert az mégsem járja, hogy a sját kolbászunkból “kell” eteni Őket. (Hát a szomszéd macskái vannak olyan dörzsöltek, hogy kinézik a kolbászt az ember szájából, ha hagyja 🙂)
Kívánunk sok-sok vendéget a kövezkezőkben is!
Sipka család, Varga család Tiszakécskéről 2013. 10.06.
Kedves Vendéglátók!
Köszönjük, hogy itt lehettünk. Nagyon szép vidéken egy szép házban lehettünk. Minden adott volt az igazi pihenéshez.
Köszönettel Keresztesi család, Budapest
10-es skálán 20 pontot érdemel
Kedves Vendéglátók!
Nagyon örülünk, hogy az interneten ráakadtunk a Vörösfenyő Apartmanra. Remekűl éreztük magunkat, amihez az összkomfortos szállás, a gyönyörű táj és vendéglátás is hozzájárult.
Köszönettel Mirkó és Zorka
Kedves Vendéglátók!
Az itt eltöltött 3 nap nagyon jó alkalom volt a pihenésre. A táj a levegő és a ház szépsége magával ragadott minket. Ide lehet egyszer jönni, de nem lehet nem visszatérni.
Köszönünk mindent, Kiss Barbara Kacsala Attikla Érd
Kedves Házigazdák!
Harmadik alkalommal is felejthetetlen napokat töltöttünk el itt a nyugalom szigetén a Vörösfenyő Apartmanban! Az időjárás is kegyes volt hozzánk, a távozás napján köd borult a tájra mintha velünk együtt szomorkodna, hogy véget ért ez a szomorú 10 nap! A már jól ismert látványosságokon túlmenően újabb helyeket, túraútvonalakat hódítottunk meg (Karancs kilátó, Zagyvaróna- ahol a piros pöttyös túrajel igencsak megtréfált minket, pedig köztudott, hogy a Piros Pöttyös az igazi:-), Somoskő-Macskalyuk) melyek felejthetetlen élményekkel gazdagítottak bennünket. Köszönjük a házigazdák végtelen kedvességét, negyedjére is mindenképpen visszatérünk!!! 🙂
Ide olyan érzés visszajönni, mintha hazajönnénk.
Mihály Anikó 2013.06.25.Berettyóújfaluból
Kedves Vendéglátók!
Idén húsvétkor már sikerült 2 kellemes napot eltöltenünk ebben a remekűl felszerelt, csodálatos környezetben fekvő családias hangulatú apartmanházban. Már akkor tudtuk és jeleztük is, hogy bizonyosan visszatérünk nyáron is! Most ismét sikerült 4 felejthetetlen szép napot itt töltenünk, de újra csak azzal távozunk: Ide még bizonyosan visszatérünk és ez ÍGÉRET, nem fenyegetés…! 🙂
Horváth Ferenc és családja Nyíregyházáról 2013.06.20.
Kedves Házigazdák!
Az itt töltött 4 nap alatt bejártuk a környék csodálatos tájait és nagyon jó érzés volt minden nap visszatérni ebbe a tökéletesen berendezett, igazán kellemes vendégházba, ahol kipihenkettük a kirándilásik fáradalmait.
H. Zsuzsanna és P. Zoltán 2013 05.17.
Kedves Házigazdák!
Köszönjük ezt a csodálatos 2 napot! A szállás kiválló minden igényt kielégítő. Gratulálunk a vendégházhoz, remek lehetőséget nyújt a kikapcsolódáshoz, pihenéshez.
Reméljük egyszer szerencsénk lesz újra visszatérni.
Székely és Kis család Csemőről 2013 május 05.
“Boldog az aki távol van a közélet zajától”- ezt élhettük át az itt eltöltött pár napban e csodálatos környezetben. Jó közérzetünket csak növelte a minden igényt kielégítő barátságos ház, nagy teraszával, a mókusok bájos mutatványaival.
Jó érzéssel abban a reményben távozunk, hogy még visszatérhetünk.
Köszönet a barátságos háziasszonynak, szeretettel:
Laura, Bálint, Gyöngyi, Dalma, Blanka, Balázs, Zita, Ákos
B.almádi, B.füred, Győr 2013 ápr. 21.
Kedves Házigazdák!
Ahol van egy csendes hely, ahová elmenekülhetünk pár napra,
ahol megmásztuk a megmászhatatlannak tűnő hegyet a várig,
ahol barátságot kötöttünk a környéken élő doromboló cicákkal,
ahol reggel arra ébredtünk, hogy mókusok ugrálnak a fán.
S ahová biztosan visszatérünk.
2013.04.13. Nagy Mária és Szilágyi Szintia
Kedves Házigazdák!
Csodálatos 4 napot töltöttünk itt.
Gyönyöű emlékekkel térünk haza. A ház nagyon igényes, tiszta és a hely csodálatos!
A kandalló még szebbé tette ezeket a hideg napokat. Szeretnénk nyáron is megnézni ezt a sok szép helyet. Sok vendéget kívánunk és jó egészséget
2013.04.05. Béni Gyöngyi, Lászlóffy Róbert
Kedves Házigazdák!
Fantasztikusan éreztük itt magunkat. Ez a 4 nap felejthetetlen marad számunkra. Köszönjük, hogy már érkezésünkkor is olyan szívesen fogadtak, sokat jelentett. Az idő majdnem végig gyönyörű volt, így többször is el tudtunk menni kirándulni, sőt egy éjjeli túrát is megejtettünk a közeli várhoz. Nagyon gyönyörű ez a hely a hegyek és különösen sokat jelentett az itteni csend és békesség 🙂 A ház is gyönyörű és szerintem mindenki meg van elégedve mindennel, még a kis Mila is aki most 16 hónapos. Ha sírni kezdett csak kivettünk egy játékot a fiókból és máris elfelejtette minden bánatát. Főleg a kisbusz volt a kedvence 🙂 Egyszóval köszönünk mégegyszer mindent, csak a jó hírét visszük el ennek a helynek. Hiszem, hogy nem ez volt az utolsó, hogy idelátogattunk 🙂
Isten áldja Önöket gazdagon és adjon erőt és bölcsességet.
Sok szeretettel Újlaki család Tündi, Mila, Zsófi, Matyi és Anni a pocaklakó 2013.03.03.
Kedves Házigazdák!
Köszönjük ezt a 3 fantasztikus napot, melyet itt tölthettünk ezen a fantasztikus helyen.
Nagyon jól éreztük magunkat és ajánlani fogjuk mindenkinek, hogy töltsenek itt néhány napot.
A ház nagyon szép, a környék az gyönyörű!
Salgóbánya, 2013.03.24.
Pétsy Zsuzsanna, Endrődi Noémi,
Kedves Vendéglátók!
Köszönjük, hogy 3 csodálatos napot tölthettük ezen a csodálatos helyen.
A szállás igényes és tiszta, a kályha meleg és hangulatos, a táj pedig páratlan szépségű volt.
Bár “túlélő túrának” indult, végül felejthetetlen emlékekkel hagyjuk itt a Vörösfenyő Apartmanházat.
Visszatérünk.
2013 március 17. Ganzler Regina és barátai
Kedves Házigazdák!
Nagyon jól éreztük magunkat ebben a pár napban. Megmásztuk a Salgói Várat, ellátogattunk a Somoskői várba is. Nagyon tetszett a ház, reméljük még találkozunk. Szóval minde szuper!
Köszönettel a Sári család: Laura, Anna, Gyuri és Eszter 2013.03.10.
Tisztelt Házigazdák!
Szépen átgondolt tervezés és kivitelezés ez az apartman.
Praktikum az egyik jellemzője. Otthonos összkomfortos. Barátságos a ház a környezet és a vendégfogadás. Aktív pihenésre alkalmas. Köszönjük, reméljük még sok vendég találkozik itt ugyanezzel a milővel.
Jó egészséget kívánnunk és reméljük még találkozunk.
Mi hiányzott? Egy apróság, hús klopfoló 🙂
Tisztelettel, köszönettel:
Csernus Tiborné 2013.03.05.
Kedves Házigazdák!
Fantasztikusan éreztük itt magunkat. Ez a 4 nap felejthetetlen marad számunkra. Köszönjük, hogy már érkezésünkkor is olyan szívesen fogadtak, sokat jelentett. Az idő majdnem végig gyönyörű volt, így többször is el tudtunk menni kirándulni, sőt egy éjjeli túrát is megejtettünk a közeli várhoz. Nagyon gyönyörű ez a hely a hegyek és különösen sokat jelentett az itteni csend és békesség 🙂 A ház is gyönyörű és szerintem mindenki meg van elégedve mindennel, még a kis Mila is aki most 16 hónapos. Ha sírni kezdett csak kivettünk egy játékot a fiókból és máris elfelejtette minden bánatát. Főleg a kisbusz volt a kedvence 🙂 Egyszóval köszönünk mégegyszer mindent, csak a jó hírét visszük el ennek a helynek. Hiszem, hogy nem ez volt az utolsó, hogy idelátogattunk 🙂
Isten áldja Önöket gazdagon és adjon erőt és bölcsességet.
Sok szeretettel Újlaki család Tündi, Mila, Zsófi, Matyi és Anni a pocaklakó 2013.03.03.
Köszönjük a gyönyörű házat teraszt, kandallót. A táj a madarak gyönyörűek, hála Istennek értük. Jól éreztük magunkat, még visszatérünk!!!
Baloghék 2013. 02. 12.
Kedves Judit!
Csodálatos Napokat töltöttünk Önöknél. Felejthetetlen élményeket nyújtott a környék, a panoráma és a “szülinapi ajándék”
Panyik Éva 2013. 01. 27.
Very Nice!!!
Nagyon jól éreztük magunkat.
Bálint Poszy András Füzesy Diána 2013.01.04.
Tisztelt Vendéglátóink!
Nagyon jól éreztük magunkat itt sziveszterkor. A ház gyönyörű és minden igényt kielégít. A környék hegyeiben – még a hideg ellenére is – jókat kirándultunk. Reméljük, hogy a jó idő beköszöntével újra visszatérünk egy hosszú hétvégére.
a szilveszteri csapat 2013. 01.02.
Köszönjük, hogy nagyon jó körülmények között tölthettük el itt a karácsonyt!
A ház nem csak szép hanem kényelmes is. A tűz a kályhában nem csak meleget adott, de jó hangulatot is árasztott. A környék nagyon szép!
Jó volt itt lenni.
Bánhegyi család 2012 december 26.
Kedves Házigazdák!
Amikor elkezdtük tervezni ezt a hosszú hétvégét, akkor egy olya helyet kerestünk, ami mindentől távol van, csend van és nyugalom, ahol ki tudjuk pihenni fáradalmainkat, ki tudunk kapcsolódni. Bizton állíthatjuk, ez sikerült. A környék csndes, csodaszép, a házikó barátságos, jól felszerelt. A kis kandalló pedig abszolút alkalmas, hogy romantikus hangulatban egymással tudjuk foglalkozni, egymásra hangolódjunk. És nem utolsó sorban az utolsó reggelre hóesésre ébredtünk ami különösen jó, hisz a drágámnak jól áll a hóesés. 🙂 Köszönjük.
Bazan család 2012.11.30-12.02.
Gyönyörű környezet, tökéletes szállás, remek idő. Ez a kifogástalan hétvége titka.
Köszönjük szépen!
Bódi család, Tóth család, Kovács család + oldalkocsik Debrecenből 2012.11.02-04.
Kedves Vendéglátóink!
Nagyon jól éreztük magunkat, az apartman szép, igényes és gyönyörű helye van. Kimondottan örültünk a cicáknak az ablakban 🙂
Amennyire az időjárás engedte kirándultunk a környéken, sok csodálatos élménnyel gazdagodtunk. Reméljük egy melegebb, napsütésesebb időszakban még lehetőségünk lesz visszatérni.
Köszönettel: Süle Család Martonvásárról. 2012.11.01.
Kedves Judit és György!
Csodálatos napokat töltöttünk Önöknél. A ház gyönyörű, kényelmes és csodálatos helyen van. Igazi kikapcsolódást nyújt a dolgos hétköznapok után. Rengeteget kirándultunk, a környéken szinte minden láznivaló megnéztünk, melyek igazi feltöltődést adtak. Bár nem jutott mindenre idő, mégis úgy érezzük, hogy gyönyörű élményekkel gazdagodva térünk haza. Nagyon köszönjük a kedves fogadtatást, a kiváló vendéglátást és azt, hogy őszi pihenésünket a Vörösfenyő Apartmanházban tölthettük el. Tiszta szívből ajánljuk mindenkinek ezt a helyet, mrt igazán kivételes vendéglátásban lehet része itt mindenkinek. Bízunk benne, hogy még mi is visszatérhetünk ide.
Köszönettel: Tóvizi család
2012.10.23.
Kedves Házigazdák!
A ház, a környék, a táj minden várakozásunkat felülmúlta. Nagyon kellemes napokat töltöttünk Önöknél és remek kirándulóhelyeket fedeztünk fel. Sajnos ez a pár nap kevés volt mindent végigjárni, így reméljük lesz még alkalmunk visszatérni ás pótolni mindent. Addig is jó szívvel ajánljuk barátainknak, ismerőseinknek a Vörösfenyő Apartmant.!
Tóvízné Kocsárdi Krisztina és Molnár István Székesfehérvárról
2012. október 19.
Két ideillő idézet:
Minden szép, minden jó, mindennel meg vagyok elégedve. (Ferenc József)
Elröpült a néhány nap, most már távozunk, egyszer talán, Salgóbánya, még találkozunk.
(Illés együttes után igen szabadon)
Köszönjük az ajándék három napot a Salgótarjáni Tourinformnak és a házigazdáinknak, igen üdítő volt. Az időjárás is kedvezett, nagyon jól éreztük magunkat.
A “Karancs-játék” nyertese Mészáros Sarolta és és férje Hárs Dénes
2012.10.14.
Kedves Házigazdák!
Köszönjük, hogy ezt a pár napot Önöknél tölthettük el. Nagyon jól éreztük magunkat a házban és a környéken is. Nagyokat kirándultunk, és persze pihentünk is. Szerencsére az időjárás is velünk volt. Reméljül még visszatérünk valamikor.
Fejes Mónika és párja
2012. okt. 05.
Kedves Házigazdáink!
Nagyon jól éreztük magunkat. A ház igényes és jól felszerelt, ami igazán egyedülálló. Sok rossz tapasztalatunk volt már sajnos. Igyekszünk ajánlani az apartmant ismerőseinknek, mivel minden tekintetben profi modon van felszerelve és kialakítva.
A környezet igazán gyönyörű és számos lehetőség adott az aktív kikapcsolódásra. Az időjárás is kegyes volt és az ajánlott túrázási lehetőségeket kihasználva élményekkel feltöltődve kezdjük meg a munkás hétköznapokat.
Köszönjük!
Éva és Attila Bp. 2012. 09. 24-28.
Kedves Judit és György!
Egy élményekben gazdag csodálatosan szép és tartalmas hetet töltöttünk itt az egész családommal! A környék szépsége és nyugodtsága sikeresen kibillentett minket a sok munkából és a kert körüli teendőkből. Olyan hosszúnak tűnt mégis olyan hamar elrepült ez az egy hét, de mégis milyen sokmindent láttunk ls tanultunk. Bárhová is mentünk a Salgói vár mindenhol felbukkant, ami mindig mosolyt csalt az arcunkra.Somoskő, Ipolytaróc, Hollókő, Medves-fennsík, Karancs, Boszorkány-kő, Salgó vár, Salgótarján, Szilváskő ezek a helyek mind-mind felejthetetlen élményt nyújtottak nekünk. A ház fantasztikusan jó és szép volt. A kertben nagy tollas partikat rendeztünk, amellet még szalonát is sütöttünk. Milyen finom volt 🙂 ! Ráadásul még három macska barátot is szereztük.
Köszönjük ezt a tartalmas hetet!
Varga Anikó, Horváth Pálma, Horváth Ferenc Paksról
2012.08.04.
Csak röviden:
Nagyon meg voltunk elégedve a kedves, barátságos lakosztállyal, egyszóval mindent köszönünk.
Obádovics J. Gyuláné, Obádovics J. Gyula
Kedves Judit és György!
Életünk egyik legfontosabb állomása volt ez a pár nap a Lenyűgöző Vörösfenyő Apartmanban.
Az esküvőnket követően nagy izgalommal jöttünk ide, hol is töltjük majd a nászutunk nagyobbik részét. Csak ámultunk, mennyire ízlésesen, gazdagon felszerelt helyről van szó. Hamar otthon éreztük magunkat itt, életünk eddigi legromantikusabb hetén. 🙂 Külön köszönet azért, hogy érkezésünkkor behűtött pezsgővel, hangulatvilágítással vártak … nagyon értenek a vendéglátáshoz! Tervben van, hogy időnként visszatérjünk, akár a bővülő családunkkal, akár kedves barátainkkal, családtagjainkkal.
Újlaki Matyi és Újlaki.Győri Anna
“Mert én tudom, mi a tervem veletek -így szól az Úr- békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.” (Jeremiás 29,II)
2012.augusztus 18.
Kedves Judit és György!
Egy élményekben gazdag csodálatosan szép és tartalmas hetet töltöttünk itt az egész családommal! A környék szépsége és nyugodtsága sikeresen kibillentett minket a sok munkából és a kert körüli teendőkből. Olyan hosszúnak tűnt mégis olyan hamar elrepült ez az egy hét, de mégis milyen sokmindent láttunk ls tanultunk. Bárhová is mentünk a Salgói vár mindenhol felbukkant, ami mindig mosolyt csalt az arcunkra.Somoskő, Ipolytaróc, Hollókő, Medves-fennsík, Karancs, Boszorkány-kő, Salgó vár, Salgótarján, Szilváskő ezek a helyek mind-mind felejthetetlen élményt nyújtottak nekünk. A ház fantasztikusan jó és szép volt. A kertben nagy tollas partikat rendeztünk, amellet még szalonát is sütöttünk. Milyen finom volt 🙂 ! Ráadásul még három macska barátot is szereztük.
Köszönjük ezt a tartalmas hetet!
Varga Anikó, Horváth Pálma, Horváth Ferenc Paksról
2012.08.04.
Kedves Judit és György!
Holnap reggel búcsút intünk ennek a varázslatos apartmannak, melyben egy hetet töltöttünk el.
Mesés napokat éltünk itt meg. Sokat kirándultunk, megnéztük a táj nevezetességeit. Ha az időjárás nem engedte, a házban maradtunk. Az igényesen felszerelt nyaralóban pici is, nagy is megtalálta a neki való játékot, pihenést.
Köszönjük, hogy ebben a rohanó világban megteremtették ezt a békét, hogy minden reggel mókusokat láthattunk, szivárványt az égen, doromboló cicát, az eső illatát, hosszú sétákat, gyönyörű fákat, volt időnk egymásra …
Talán Lilla és Blanka rajza mesél arról, hogy milyen csodálatos volt itt. (Fontos! : Szomszéd cica!!!, – nagyon kedves gazdáival! Lovagás! :-köszöbet, hogy két csodálatos lovasoktatóval ismerkedtünk meg!)
Köszönettel: Emődi család Kecskemétről
2012.07.20.
Kedves Házigazdák!
Amikor anyukámmegtalálta az intrneten ezt a varázslatos apartmant, azonnal elöntöttük, mi idejövünk nyaralni. Még a hosszú út sem vette kedvünket attól, hogy megcsodáljuk a környék elbűvölő látnivalóit. Ellátogattunk Hollókőre, ahol végiglátogattuk az összes házikót. De bevettük többek között Salgó, Somoskő, Fülek és Hollókő várát is. Jártunk Ipolytarnócon is, ahol igazi időutazásra mentünk a tanösvény és a 4D-s mozi segítségével. A meleg napok után jól esett lehűteni magunkat egy hideg medencében, ezt Pásztón tettük meg. Csodálatos hetet töltöttünk itt és talán soha nem lesz olyan szuper szalonnasütésben részünk, mint utolsó este a dörgő felhők alatt 🙂
Köszönettel: Bálint Edit, Bálint Lászlóné és Bálint László Bonyhádról
2012.07.07.
Jól éreztük magunkat, jót pihentünk.
Szép a táj.
Itt voltunk Pusztaszabolcsról, Árvai család 🙂
2012 július 2.
Kedves Házigazdák!
Nagyon köszönjük a vendéglátást. Az apartman igazán otthonos, nagyon jól éreztük magunkat benne. Az itt töltött időt a közeli nevezetességek meglátogatásával töltöttük. Bár az időjárás lehetett volna jobb is, de sikerült így is maradandó emlékeket szerezni és csodás fényképeket készíteni. A történelmi helyszínek (Salgó vára, Somoskő vára, Füleki vár, Hollkő) nagyon sok és tanulságos emléket adtak. Kicsit rossz érzés volt látni az egykoron szebb napokat is megélt “büszke” várromokat. Érdekesség gyanánt ellátogattunk Ipolytarnócra és végigmentünk egy túraútvonalon, mejy Szilváskő természeti látványosságait tárta fel. A gyerekek számára az ipolytarnóci ősmaradványok jelentették a csúcspontot. Két túra közé beszúrtuk a közeli vadasparkot. Épp etetés volt … ennyi vaddisznót még életünkben nem láttunk 🙂
Összgezve, nagyon jól éreztük magunkat, jó érzéssel fogunk visszaemlékezni erre a pár napra.
Tapodiné Balogh Ibolya, Tapodi Nándor, Tapodi Gábor, Tapodi Levente, Horváth Brigitta és Tapodi Richárd Kecskemétről
2012.04.13.15
Kedves Házigazdák!
Hálásan köszönjük a vendéglátást és sok sikert és örömet kívánunk a munkájukhoz.
Makkai Ferenc és családja, Turóczi Gábor és családja Budapestről
ui.: Csodás volt a kandalló!
2012.04.12.
Kedves Házigazdák!
Köszönjük szépen a vendéglátást, nagyon jól éreztük magunkat!
Mindent köszönünk!
Üdvözlettel: Százhalombattáról
Vargáné Lovas Szilvia, Kékesi Erika, Lovas Laura
2012. 02. 24-26.
Kedves Házigazdák!
Sok helyen jártunk már,de vendégkönyvbe először írunk,
mert eddig itt éreztük magunkat a legjobban. Szeretnénk
írásban is kifejezni elismerésünket ahhoz a munkához, oda
figyeléshez és igényességhez, amit ebbe a házba fektettek.
Az időjárás riasztása miatt lelkileg „ beltéri programokra”
készültünk, de legnagyobb meglepetésünkre ennél szebb téli
idő nem is lehetett volna. Hatalmasakat kirándultunk, nem is
gondoltuk volna, hogy itt ilyen gyönyörű helyek vannak.
Jó volt az egész napos túrázások ebben a remek kis kuckóban
kipihenni. Reméljük lesz alkalmunk ezt a megkapó tájat
tavasszal vagy ősszel is látni.
Köszönjük ezt az igazi kényelmet és nyugalmat, amit ez a szállás
nyújtott nekünk.
Szanes Eszter és Hadlaczki István
2012.02.09. Székesfehérvárról
Kedves Judit és György!
Nagyon jól éreztük magunkat az Önök kis kuckójában. Azt
Kaptuk amire rohanó világunkban nekünk és szerintünk
Minden embernek szüksége van. Reméljük visszatérhetünk ide
Gyerekeinkkel is egyszer, akik szintén el lesznek varázsolva ettől
a kis paradicsomtól.
Sok sikert kívánunk a vállalkozásukhoz.
Fazekas Attila és Vadon Szilvia
Nyírbátorból
2012.01.13.
Kedves Házigazdák!
Köszönjük szépen ezeket a feledhetetlen napokat,
amelyeket itt tölthettünk az apartmanjukban. Sokáig
Emlékezni fogunk az itt eltöltött időre. A ház és a
környék is gyönyörű szép. Semmiben sem csalódtunk,
pont olyan volt minden,amilyennek Önök leírták.
Hétfőn érkeztünk, 125 km-ről Pest megyéből Török-
bálintról. Kedden felmásztunk a Salgó várhoz és a
Boszorkánykövet is megnéztük. Délután a szemben lévő
vendégházban kényeztettük magunkat, 2 órát wellneseztünk.
Szerdán Somoskő várát néztük meg és az Európa hírű bazalt
orgonát. Ma reggel hóesésre ébredtünk, ami feltette az „ í „-re
a pontot. Átkocsikáztunk a Füleki várhoz Szlovákiába, majd
délután folytattuk a barangolást az erdőben a hóesésben és
felfedeztünk egy tisztást, ahol egy elhagyatott turista ház áll.
Minden reggel cicák köszöntöttek minket, amikor felébredtünk
és a kertben lévő fákon csak úgy hemzsegtek a cinkék.
Minden este a kandalló melegét élvezhettük. Egyszóval a mai
rohanó világban nem is gondoltuk volna, hogy létezik ilyen
nyugodt és csendes hely, ahonnan az ember nem szívesen tér
vissza saját életébe. A helynek és az apartannak is csak jó hírét
Tudjuk vinni és fogjuk is, mert tényleg nagyon jól éreztük itt
magunkat.
Nagyon köszönünk mindent.
Kalló Ági és Dénes
Kedves Házigazdák!
Az itt töltött 4 nap felülmúlta minden várakozásunkat!
Az apartman és környéke azon ritka helyek egyike, ahol
A csend, nyugalom és a meghittség találkozik. Nem is szólva
a természet közelségéről. A kandalló varázslatos hangulata már
csak hab a tortán!
2011.12.22.
Köszönet a boldog pillanatokért, percekért, órákért!
Nagy Erika és Horváth Péter
Szekszárdról
Kedves Vendéglátók!
Köszönjük Önöknek ezt a rövid, ám de kellemes napokat.
Téli időszakhoz képest nem panaszkodhattunk, mivel volt
napsütésben is részünk.A környék nagyon szép és csendesJ.
A ház ahogy van tökéletes.(Amit mi hiányoltunk a hálószobából
a TV-t. A kandalló remek ötlet, ilyenkor nagyon jól esik a belőle
áradó melegJ.
Reméljük viszont élvezhetjük ezt a kis apartmant jobb, melegebb
időben is.
2011.12.24. Üdvözletettel Mátyás Csaba és Major Brigitta
Kedves Házigazdák!
Ez az apartman és környéke valóban olyan gyönyörű mint ahogyan leírták.
Nagyon örülök, hogy itt lehettünk, varázslatos a környék és az apartmanjuk is családias, békés, otthonos, nyugodt. Remélem még itt lehetünk egyszer a tavaszi vagy a nyári időszakban.
2011.12.04-06.
Üdvözlettel
Juhász Család
Kedves Házigazdák!
Nagyon jól éreztük magunkat, a környék csodálatos,
a ház tökéletes pihenést nyújtott. Reméljük egyszer
még visszajövünk.
Mindent Köszönünk!
Üdvözlettel Tánczosék
2011.10.23.
Kedves Házigazdák!
A szállás szuper, csodás 3 napot töltöttünk itt.
Az emberek kedvesek, a környék gyönyörű, csendes,
és nagyon sok a látnivaló! Ha az ember egy modern
házikóban, de mindemellett közel akar kerülni a
természethez, akkor ez a hely a tökéletes választás!
Mindennel meg voltunk elégedve!
Köszönettel Hegyes Ildikó
Berényi László Füzesgyarmatról
2011.09.25.
UI: Imádtuk a cicákat!
Kedvea Házigazdák!
Nagyon jól éreztük magunkat az itt töltött egy hét alatt.
A szállás remek volt!
Az itteni nyugalom a sok kirándulás és a táj szépsége
felejthetetlen élményt nyújtott a családnak.
Köszönettel Hajgatóné Vali
Hajgató Zoltán
Hajgató Zoli
Hajgató Ágnes
2011.08.12.
Ismét felejthetetlenül gyönyörű napokat töltöttünk itt, a
nyugalom szigetén! A táj szépsége magával ragadó, nem
lehet vele betelni! Rengeteg új élménnyel gazdagodva térünk
haza, nagyon jó érzés lesz visszagondolni a hosszú túrákra,
amelyekről visszatérve a Vörösfenyő Apartmanba úgy éreztük,
mintha haza érkeztünk volna! Ideálisabb helyet el sem tudunk
képzelni a kikapcsolódáshoz, a feltöltődéshez! Reméljük
harmadszor is lesz alkalmunk idelátogatni! A kedves vendéglátóknak,
Juditnak és Györgynek köszönjük a szívélyességüket, kívánunk minél
több vendéget!
Köszönettel Mihály Anikó
Mihály István
Nagy Imréné Emi Berettyóújfaluból
Jövünk máskor is!
🙂 😉
2011.05.15. Szonja nap
Kedves Vendéglátók!
Igazán kellemes környezetben tölthettük a pár napot. Szerencsés volt az időjárás is mind a kirándulásokhoz, mind a kinti kerti programokhoz.
Sikereket kívánunk a vendéglátás területén, úgy megelégedett vendégeket, mont érezhető forgalmat.
Jól éreztük magunkat. A picik is. Élményszerű kikapcsolódás volt.
Üdvözlettel: H-K Gabriella 2011.05.01.
Kedves Vendéglátók!
Nagy élmény volt számomra, hogy gyermekeimmel végigjárhattam egy közel 50 éve történt kedves kirándulás emlékhelyeit.
A kellemes vendégház minden igényt kielégített.
2011.04.28. Köszönjük. Sipos Imréné, Miklósné Sipos Anita
Kedves Házigazdák!
Szeretnénk megköszönni, hogy ezt a hétvégét itt tölthettük ebben a remek apartmanban.
A táj csodálatos és a környéken sok látnivaló van. Nagyon jól éreztük magunkat.
Üdvözlettel: Lengyel Sándor, Palkó Krisztina Csákvárról 2011.04.18.
Kedves Vendéglátók!
Köszönjük, hogy itt tölthettük ezt a pár napot, csodálatos élményekkel gazdagodtunk! A ház nagyon szép, minden igényünknek megfelelt, különösen a teraszon elköltött reggelik, vacsorák voltak, lesznek emlékezetesek. A táj meseszép, csak ajánlani tudjuk mindenkinek.
Üdvözlettel: Kovács Mariann, Kovács György 2011.ápr.3-6. Budapestről
Nagyon tetszett minden aranyosak voltak a cicák és szépek voltak a várak!
Szűcs Hella, Petőfi Gréta Panna 2011.03.12-től 2011.03.15.-ig
Kedves Vendéglátóink!
Kicsit megkésett, de annál felejthetetlenebb Valentin napot töltöttünk itt.
2011.03.06. Köszönjük!! Andre, Imre
Kedves Vendéglátóink!
Mi nem túrázni, hanem pihenni jöttünk, már második alkalommal. Ez nagyon jól, sőt fantasztikusan sikerült ebben a gyönyörű környezetben. A kis kandalló még felejthetetlenebbé teszi az itt töltött napokat. Nagyon jól éreztük magunkat és most is úgy megyünk haza, hogy visszavágyunk.
Köszönünk mindent. Maxim, Nadija és Krisztián Debrecenből 2011.01.23.
Kedves Házigazdák!
Nagyon jól éreztük magunkat. Tetszett, ahogy az erdőben nagyokat szánkóztunk az udvarban hóházat építettünk és a kandalló tüzénél melegedtünk.
Remélem vissza tudunk jönni nyáron is.
2010.12.30. Berta Panna Szeged
Kedves Házigazdák!
Ismét nagyon jól éreztük magunkat itt az egy hét alatt, ugyanis már jártunk itt 2009 januárjában. Gyönyörű a táj, de megint nem tudtunk mindent bejárni, nagyon gyorsan eltelt az idő.
2011.01.07. Köszönettel: Czibolya Csaba, Kelemen Adrienn és a kis pocaklakó Bajáról
Kedves Házigazdák!
Szép volt!
Köszönjük, hogy itt ünnepelhettük az Új Évet.
Igazán olyan volt mint a filmekben….hegyek….kandallótűz….szellemek 🙂 Gigantikus nagyságú macskák.
A Ceglédi Barátok
Kedves Házigazdák!
Szeretnénk megköszönni Önöknek azt a két napot amit ebben a csodás apartmanban tölthettünk. Mindig nagy vágyan volt, hogy kandalló előtt romantikázzam a férjemmel és ez Önök révén sikerült is. Egy probléma volt csak, hogy nagyon hamar eltelt ez a két csodálatos nap.
Köszönünk mindent.
2010.12.22. Vágner Zoltán Vágnerné Novotny Dóra Budapestről
Az itt töltött 5 napunk az – Önök segítségével és a táj nyugalmávak szépségével ötvözve – a teljes feltöltődés és aktív pihenés örömét hozták nekünk. Köszönjük, hogy megismerhettük, betekinthettünk ebbe a szép világba, ahol együtt lélegezhettünk a természettel. Bár közelről jöttünk, mégis úgy éreztük, hogy 1 teljesen új “világba” csöppentünk. Jó volt része lenni a Salgó és Medves életének.
2010.11.26. Orsi és Zsolt Ózd
Kedves Házigazdák!
Köszönjük ezt a három csodálatos napot ami itt tölthettünk. Az apartman nagyszerű, minden igényünket kielégítette.
A környék nagyon szép a sok látnivaló felejthetetlen élmény marad számunkra.
Nagyon jól éreztük magunkat. reméljük még visszatérünk.
Munkájukhoz sok sikert és egészséget kívánunk.
Köszönünk mindent!!
2011. 11. 14.-17. Szendrei család Karcagról
Kedves Házigazdák!
Szeretnénk gratulálni a nagyszerű honlapjukhoz, amit megnézve nem is volt kétséges, hogy ez lesz a legmegfelelőbb hely számunkra!
Kellemes 4 éjszakát töltöttünk el.
Aranyos cicák várták reggelente, hogy végre felébredjünk és vártak haza egy egy kirándulás után. Mi pedig finom falatokkal jutalmaztuk Őket! Komfortos Apartmanukban minden megtalálható amire szüksége van az embernek a pihenéshez.
Gyönyörű szép a környék, a várak, a hegyek amik a kirándulások lenyűgöztek minket.
Akik az alföldön élünk, biztosan visszatérünk.
Köszönünk mindent.
2011. 11. 07.-11. Hegedűs Barbara, Nagy Balázs, Nagy Márton Fegyvernekről
Kedves Vendéglátók!
Köszönjük az élményt. A környék csodálatos, a ház szuper, ha tehetjük a jövőben is visszalátogatunk. Minden jót kívánuk. Nekem a szomszéd legkisebb cicája tetszett a legjobban.
Köszönettel: Deres család 2010.11.04.
Kedves Vendéglátóink!
Köszönjük ezt az élményekben gazdag 2 napot, amit itt tölthettünk, szép környezetben igényesen és igazán ízlésesen berendezett üdülőjükben.
Ide igazán illenének volt K.U.K. uralkodónk szavai: Minden nagyon szép (volt), minden nagyon jó (volt) mindennel meg voltunk elégedve.
Jó egészséget kívánva vendégeik Kelemen János és Edit, Zámpory György és neje
2010 október havának, 25. napja
Kedves Házigazdák!
Köszönjük ezt a fantasztikus 3 napot, már tervezzük a jövő évit is is ide. 🙂
Az apartman csodaszép, a cirkóval voltak egyedül problémák, de ez nem befolyásolta a nyugalmat a békét.
A kandalló elképesztő meleget adott, a hangulata is “melegséges” 🙂
A Salgó vár is nagyon szép volt, szerencsénkre gyönyörű időnk lett, pedig esőt és lehülést jeleztek.
Ezek lettek a mi napjaink.
Mindent köszönünk,
Üdvözlettel,
Fehér Panka és Mann Norbert 2010.09.26.
Kedves Házigazdák!
Köszönetünket fejezzük ki azért a nagyon kellemes hétért, amit az Önök apartmanjában tölthettünk!
Sokfelé megfordultunk már az országban és bizton állíthatom, hogy ez a tájegység az egyik legszebb a hazánkban! Sokat kirándoltunk, túráztunk! A nap fáradalmait a minden igényt kielégítő apartmanházukban pihenhettük ki, amelyért hálás köszönettel tartozunk! Tapasztalatainkat szívesen megosztjuk ismerőseinkkel is, akiknek nyugodt szívvel ajánljuk ezt a szállást!
Tisztelettel:
Plózerék Székesfehérvárról 2010.07.31
Kedves Házigazdák!
Nagyon jól éreztük magunkat.
2010.07.25.
Bencze, Fruzsi, Tamás, Detti és Orsi
Kedves Házigazdák.
Köszönjük ezt a nagyon csodás hetet. Nagyon jól éreztük magunkat és sokat kirándultunk a
környéken. Élményekben gazdag egy hetet tudhatunk. Tetszett a ház felszereltsége és nagyon
kényelmes volt.
Remélem el tudunk jönni máskor is.
Debrecen 2010. 07.10.
Tóthné Vattai Ilona, Tóth Gábor és a kicsi Gergő
Kedves Házigazdák!
Csodálatos egy hetet töltöttünk ezen a gyönyörű vidéken. Bejártuk a környék nevezetességeit, várait. Jutott időnk olvasásra a teraszon és hallgatni a madarak csicsergését. Az apartman nagyon jól felszerelt minden igényt kielégít. Úgy éreztük mintha otthon lennénk. Szeretnénk a téli Salgóbányát is megismerni, úgy tervezzük, hogy visszatérünk.
2010.06.27-07.04.
Székely család Budapestről
Kedves Házigazdák!
Miután bejártuk a közeli várakat, megmásztuk a Karancsot és a Szilváskőt, ellátogattunk Ipolytarnócra és megnéztünk pár múzeumot, joggal mondhatjuk, hogy hazánk ezen térsége egyedülálló szépségű és értékekben rendkívül gazdag.
Köszönjük, hogy ezt a hetet ilyen szép nyugodt hlyen tölthettük. A kandalló és a terasz nagyon hangulatossá teszi az apartmant, ami egyébként is minden igényt kielégít.
Mivel ez a pár nap kevés volt ahhoz, hogy mindent megnézzünk, reméljük eljutunk ide még máskor is.
Dóri Edina, Dóri János és Barta Anna Makóról 2010.06.26.-07.02.
Kedves Házigazdák!
Nagyon jó volt a szálláshely, minden igényt kielégített. Örültünk, hogy megismerhettük ezt a gyönyörű környéket.
Csonka Róbert és Neje Győrből 2010.06.20.-26.
Kedves Házigazdák!
Gyönyörű környezetben és igényesen kialakított apartmanházukban tötltöttünk néhány emlékezetes napot. Az időjárás ugyan nem igazán fogadott kegyeibe bennünket, de ennek ellenére sikerült a környék nevezetességeivel megismerkednünk.
Nagyon jól éreztük magunkat, reméljük, hogy még lesz alkalmunk visszatérni.
Köszönettel: Svajda Károly és neje Győrből 2010.06.20.-26.
Kedves Házigazdák!
Köszönjük a lehetőséget, hogy ilyen szép környezetben és igényes helyen tölthettük el ezt a pár napot. Élményekben gazdagon térünk haza, remélve, hogy még találkozunk.
A két apartman elosztása kiválló, a házigazdák vendégszeretetéről és hozzáértéséről tanúskodik.
Köszönettel Újfehértóról a Pataki család 2010.05.24.-28.
Örülünk, hogy ezen a csodaszép tájon ebben az igazán otthonos apartmanban tölthettük szabad napjainkat. A hűvös esős időjárás ellenére minden reggel kiültünk a teraszra és éveztük a természet közelségét, a különféle madarak csicsergését! Kimerülten a kirándulások után jó volt visszatérni a szállásra és feltöltődni a következő napra. Kihasználtuk a kerti tűzrakóhely lehetőségét és kétszer is sütöttünk a szabadban. Jól éreztük magunkat és biztos jó hírét visszük a szálláshelynek és a tájegységnek egyaránt.
Köszönettel Budapestről: Nemess Hajnalka, Nemess Lászlóné és Bányai Tamás
Köszönjük barátainknak, hogy nászajándékként azt a csodaszép Salgóbányai hétvégét kaptuk.
Császti Anna és Szeredi Attila 2010.05.7-9.
Kedves Házigazdák!
Ezúton is köszönjük a vendéglátást, a tiszta, jól felszerelt házat. 4 “aktívan pihenős” napot töltöttünk el itt Barátainkkal és reméljük, hogy visszajövünk még ide. A környék is arról gondoskodott, hogy teljesen feltöltődjünk – madárcsicsergéses reggelik, hangulatos vacsorák.
Nagyon köszönjük: Oláh Orsika Bp., SIBIGYI TEAM
A természet varázsát ontja bőven
A fűben, a virágban és a kőben.
Ó nincs a földön olyan silány anyag,
Mely így vagy úgy ned szolgálná javad,
De nincs oyan jó, melyben ne volna vész,
Ha balga módon véle visszaélsz!
Kívánunk minden idelátogatónak olyan kellemes időtöltést amilyenben nekünk volt részünk! Köszönjük házigazdáinknak a kedves vendéglátást.
Zsombóról Juhászné Andi és Juhász János 2010.04.23.
Kedves Házigazdák!
Nagyon jól éreztük magunkat. Szép a szálláshely és sokat túráztunk. Reméljük máskor is eljöhetünk ide.
Illés Noémi, Bellon Henriett, Erzsi, Soós Tünde és Bellon Nikolett 2010.04.11.
Kedves Házigazdák!
Nagyon jól éreztük magunkat és rengeteget túráztunk. A szállás kiválló volt. A teraszon sok kellemes időt töltöttünk. A kandalló melege mindenkinek jól esett. Az udvaron egy fergeteges tojásvadászaton vettünk részt, majd a fészekbe finom ajándékokat is tojt az erdei nyuszi.
Keresztes Laura, Csábi Fanni, Keresztesné Kati, Baranyiné Edit 2010.04.02.-06.
Kedves Házigazdák!
Nagyon köszönjük ezt a csodálatos öt napot. A táj gyönyörű. Az apartman minden igényt kielégít. Reméljük vissza tudunk még jönni ide. Sok vendéget és jó egészséget kívánunk Önöknek, hogy minél tovább üzemeltessék ezt az igazi kincset.
2010.03.19. Balogh Ferenc és felesége
Kedves Juhász György és Juhászné!
Köszönjük szépen ezt a gyönyörű hétvégét, nagyon szép és komfortos az apartmanház, minden igényünket kielégítette, reméljük, hogy nyáron visszatérhetünk :-)!
A táj gyönyörű, az emberek nagyon kedvesek. A várat elég nehezen tudtuk megközelíteni az időjárási körülmények miatt, de sikerült és a látvány megérte, köszönjük a szánkókat nagy hasznát vettük.
Köszönettel: Domokos Dóra, Domokos Anita, Láng Henrik, Illés-Sütő Sándor Karcagról
2010.02.19.21.
Kedves Házigazdák!
Nagyon Jól éreztük magunkat, a táj csodálatos a szállás is nagyon szupi volt. Köszönjük, hogy itt lehettünk ás hogy elintézték a havas időjárást.
2010.01.31. Németh Zoltán, Németh-Perce Viktória
Nagyon Jól éreztük magunkat. A ház jól felszerelt, kényelmes, a környék gyönyörű.
A nomád cicák aranyosak és nagyon éhesek. Tőlünk kaptak pár falatot.
Üdvözlettel, Szirtes Anikó és Fenes Krisztián Budapestről 2010.02.18.
Kedves Házigazdák!
10. házassági évfordulónkat ünnepeltük itt. Algyőről jöttünk, mindketten igen nyüzsgő, zajos munkahelyen dolgozunk, de itt a csendben és a gyönyörű havas tájban gyönyörködve sikerült kipihenni magunkat. Reggelente madarak csicseregnek és mókusok ugrándoznak a fákon. Nyugdíj utáni éveinket szívesen élnénk ilyen helyen. Ajánlani fogom sok ismerősömnek
2010.02.13. Egy alföldi házaspár Szujó ildikó, Gyubák József
Kedves Judit és György!
Köszönjük a kedves fogadtatást, mellyel vártak bennünket eme kellemes házikóban. Felejthetetlen három napot töltöttünk itt, melyhez nagyban hozzájárult a ház hangulata.
Üdvözlettel: Mészáros Zsuzsanna 2010.01.24.
Kedves Judit és György!
Két csodálatos napot töltöttünk itt, nagyon jól éreztük magunkat. Reméljük minél hamarabb visszatérhetünk ide..
Üdvözlettel: Tóth Eszter 2009.12.30
Kedves György, kedves Judit!
Az itt töltött 4 napban nemcsak a környezet, az otthon melegét nyujtó kandalló és a kivételesen felszerelt apartman nyújtottak nagyon kellemes élményeket, hane a fogadtatás és a ház társlakói a cicák is. Ide még biztosan visszajövünk.
Szluka Szeréna és Konrád Gábor Budapestről 2009.12.25-28.
Egy eldugott kis zug ahová elmenekülhetünk pár napra.
Ahol reggel arra ébredtünk, hogy hó fedte a tájat,
ahol barátságot kötöttünk a környék doromboló cicáival,
ahol megmásztuk a megmászhatatlannak tűnő hegyet a várig,
ahol szánkóztunk a boszorkánykőnél,
ahol este a meleg kandalló pattogó tüze mellett összebújtunk,
ahol éjjel nyugodtan aludtunk.
Ahová biztosan visszatérünk!
Addig is marad a sok emlék, a fényképek..
2009.12. 16-18.
Bán Miklós és Regina
Akár esik az eső akár fúj a szél vagy a nap süt, ez a környék gyönyörű. Feleségemmel és két gyermekemmel töltöttem el itt három napot. Három csodálatos napot. A levegő olyan friss, hogy szinte már bele lehet harapni. Az Apartmanház minden igényünket kielégítette. Köszönjük a Házigazdáknak, hogy itt lehettünk. Felvettem a kiváló helyek listájára a Vörösfenyő Apartmanházat. Még többször vissza fogunk jönni és hosszabb időre.
Fekete László és családja Szegedről
2009.november 13.-15.
Kedves Házigazdák!
Nagyon jól éreztük magunkat, csak sajnos kevés időt tudtunk itt tölteni.
A z Apartmanház remek, minden igényt kielégít és a környezet is csodálatos.
Szabó Gabriella, Haász József Budapestről
2009. november 13.
Kedves Judit és György!
Nagyon jól éreztük magunkat . Az apartman mindenféle igényt kielégít. A táj csodás, még borús időben is. Kellemes élnményekkel gazdagodtunk és szívesen gondolunk majd vissza az itt eltöltött 4 napra.
István és Petra Hajdúnánásról
2009.október 12.
Kedves Judit és György
Kellemes környezetben, csodálatos szép időben sikerült eltöltenünk az időt aktív pihenéssel, így kellemes fáradtsággal a lábunkban, de mégis kipihenve és feltöltődve megyünk haza.
Ganzriegler Izabella, Németh Csaba
2009.X.07.
Nagyon-nagyon jól éreztük magunkat, köszönjük szépen a nyugodt körülményeket, a szuperul felszerelt apartmant. Különösen jól sikerült a biciklitúránk Sziváskőre. Reméljük még visszajövünk.
Pálfi család Siófokról
2009.10.04.
Felejthetetlen 4 napot töltöttünk ebben a modern, minden kényelmet biztosító, ízlésesen berendezett apartmanban.
A táj csodálatos, sok kirándulási lehetőséggel és látnivalóval. Nagyon érdekes volt az ipolytarnóci ősleletek bemutatása és nagyon tetszett a demjéni “natúr termálvölgy”. (Bár egy kicsit messze van, de kocsival nem távolság.)
Köszönjük a házigazdák figyelmességét és kedvességét.
Füle Istvánné, Füle László B.pestről
2009.X.2.
Kedves Judit és György!
Nagyon jól éreztük magunkat az itt eltöltött ppár napban. Az idő, a táj és a szállás is tökéletes volt, csupán egyetlen probélmánk adódott, az hogy ez a négy nap kevés volt ahhoz, hogy mindent megnézzünk itt a környéken, és még ki is pihenjük magunkat.
Szeretnénk még visszajönni ide, de akkor már a gyerekeket sem fogjuk otthon hagyni.
Köszönettel: Szabóné Simon Katalin, Szabó Zsolt Gyenesdiás
2009.szeptember.25.
Felejthetetlenűl gyönyörű 5 napot töltöttünk itt , nagyon sok élménnyel gazdagodtunk!
A szállás nagyon modern, jól felszerelt, az ideutazó minden igényét kielégíti, maximális kényelmet biztosít. Külön kiemelendő a házigazdák kedvessége, segítőkészsége! Köszönet Juditnak és Györgynek!
A táj szépsége lenyűgöző, különösen egy alföldi ember számára. Rengeteget túráztunk, megnéztük a környékbeli látványosságokat, bár bőven maradt még látnivaló, de reméljük lesz még alkalmunk visszatérni ide, a nyugalomszigetére!
Az itt töltött 5 nap felülmúlta minden várakozásunkat. A környéket mindenképpen csak ajánlani tudjuk, akár az aktív, akár a passzív pihenésre vágyóknal, amelyhez tökéletes választás a Vörösfenyő Apartman!
Aki erre jár semmiképp ne hagyja ki az ipolytarnóci ősmaradványok megtekintését, ahol többek között egy 4D-s mozi segítségével egyedülálló élményt nyújtó különleges időutazásban lehet részünk.
Mégegyszer köszönet Juditnak és Györgynek a szivélyességükért!
Mihály Anikó Mihály István, Nagy Imréné
2009. szeptember 4.
Nagyon jól éreztük itt magunkat ebben a nyugodt, csendes látnivalókban bővelkedő környezetben. Sokat tudtunk kirándulni, pihenni. Köszönjük a szívélyes fogadtatást.
Ruiszné Kőszegvári Katalin, Ruisz Csaba Kőszegről
2009. szeptember 13.
Kedves Judit és György!
Felejthetetlen 5 napot töltöttünk itt.
Köszönjük a szivélyes és színvinalas fogadtatást. Sok élménnyel lettünk gazdagabbak, amit senki elvenni nem tud tőlünk. Gyönyörű időt fogtunk ki, ami tökéletessé tette az eltöltött időt.
A ház fenomenális, pihenni vágyó embernek.
Kívánuk jó egészséget, sok erőt és sok vendéget.
Köszönettel: özv. Sutus Károlyné, Fábián László
2009.08.18. Abonyból
Kedves Házigazdák!
Nem könnyű négy kamaszt lenyűgözniés olyan programokat tervezni amelyekben örömüket lelik, de már megérkezésünkor azt mondták ne menjünk haza.
És most, hogy menni kell szeretnének még visszajönni.
Köszönjük a szép szállást és hogy mindenre gondoltak.
Ajánlani fogjuk az apartmant más gyermekes családoknak. És még biztosan visszajövünk.
Tóth Barbara, Placsik Evelin, Placsik Vivien, Gonda Alexandra, Gonda Csaba, Gonda József
2009.07.19.
Kedves Házigazdák!
Köszönjük a színvonalas vendéglátást és a túra ajánlatokat, melyeket többé-kevésbé ki is használtunk.
Ágoston család: Enikő, Attila, Adrienn, Attila
2009.07.19
Kedves Házigazdák!
Nagyon jól éreztük magunkat, a ház nagyon otthonos, a táj gyönyörű. Sokat kirándultunk, élveztük a tájat a növény és állatvilágot, főként a gombákat.
Kedvencünk volt a tó a kőbányával és György ajánlata a kisvasút alagútja. Hála néki, megláttuk a fényt az alagút végén.
Novák Miklós
Salgóbánya, 2009. július 3.
Az egész éves rohanás és “bolondok háza” után kitűnő pihenést nyújtott a ház és a környék csendje…
Órákig tudtam kint ülni a teraszon, mégha szakadt is az eső… 🙂
Ide még visszajövünk.
A. Heléna, Fülöp
2009.06.28.
Kedves Házigazdák!
Kellemes egy hetet töltöttem kislányom és unokám társaságában.
Számomra csodás napok voltak, ami rengeteg pihenéssel járt.
Az idő nem fogadott a kegyeibe, de a táj szépsége feledtette.
Özvegy Alexovics Béláné
Salgóbánya, 2009.jún.21.-28.
Kedves Házigazdák!
Bár csak egy hosszú hétvégét sikerült eltöltenünk ezen a csodás helyen, de mégis nagyszerűen éreztük magunkat. Nagyokat kirándultunk, jókat pihentünk a kényelmes és szép házban.
Köszönjük a lehetőséget.
Vincéék és Komlósék Kiskunhalasról, Fazekaséj Szegedről
2009. június 19-21
Kedves Házigazdák!
Köszönjük a lehetőséget, hogy négy szép napot tölthettünk itt az Önök csodálatos házában, amely maximálisan kielégítette minden igényünket.
Nekünk Alföldön élőknek különösen tetszett a táj is, mert bár szülőföldünket szeretjük, csodálattal, örömmel idézzük majd vissza emlékeinkben és fotóinkon e vidék -számunkra szokatlan- látóhatár fölé magasodó erdőit, mezőit, hegyormait (és rajtuk várait).
Elmondhatjuk sokkal szebb e táj mint bármikor is képzeltük!
Reméljük mások is felfedezik maguknak Nógrádot és vele együtt a Vörösfenyő Apartmanházat pihenésük és kikapcsolódásuk leendő helyszínének.
Kívánunk jó egészséget és sok-sok vendéget a házigazdáknak, és ígérjük jó szívvel ajánljuk majd másoknak is ezt a kitűnő szálláshelyet.
Mudri Zoltán, Mudri Barbara ifj Mudri Andor Kerekegyházáról és
Mudri Andorné, Mudri Andor Kecskemétről
2009.06.16
Köszönjük, hogy egy csodálatos hétvégét tölthettünk ebben a jó ízléssel berendezett, igényes kivitelezésű házban.
A környék gyönyörű, jó lenne, ha mindenki felfedezné magának. Ebben a környezetben az ember elfelejtheti a napi gondokat, mérgelődéseket.
Reméljük még visszatérünk egyszer.
Horváth Annamária, Budai Attila és a kis Maszatka (Budai Veronika)
2009.06.19.
Gyönyörű 3 napot töltöttünk itt. A szállással maximálisan elégedettek voltunk, és a házigazdákkal is. A gyerekeknek különösen tetszett minden.
A bányamúzeumot ajánljuk mindenkinek, az idegenvezető bácsi nagyon jó fej.
Balogh Szabolcs, Balogné Aradi Zita, Balogh Szabolcs Bendegúz (6), Balogh Benedek (7)
Berettyóújfalu
2009.06.08.
Felejthetetlen 4 napot töltöttünk itt aktívan és passzívan pihenve, a legnagyobb kényelemben.
3 generáció számára is kiválóan alkalmas a ház. Minden érzékszervünk kényeztetve volt és még a kedves szomszédokat is megőrizzük jó emlékezetünkben.
Külön köszönet a kiskádért.
Vendéglátóinktól a mihamarábbi viszontlátás reményében búcsúzunk.
Kiss János ifj. Kiss János Kun István és családjaik
2009.05.14.
Csodálatos 3 napot töltöttünk itt, nagyon szép, kényelmes és szuperul felszerelt a ház.
3 gyermekünknek semmiben nem volt hiánya, mert még rájuk is gondoltak a sok játékkal.
Reméljük hamarosan visszatérhetünk és sokat kirándulhatunk ezen a gyönyörű vidéken.
Köszönjük szépen a szíves vendéglátást.
Szíjjártó Anita (6 hónapos), Szíjártó Liliána (22 hónapos) Szíjártó Istvánka (5 éves) és a szülők
Pilisborosjenő
2009.05.10.
Nagyon jól éreztük magunkat, a ház igényes és kényelmes. Az időjárás kényeztetett bennünket a 3 napon.
(A teknőst mi is megsimogattuk :))
Varga Judit, Fanni (Bogyóka), Varga Tímea, Könnyű Hella, Réka
Debrecen
2009.05.03.
Gyönyörű ez a vidék tele kirándulási lehetőségekkel! 3 nap alatt persze nem lehetett mindent bejárni, de azért igyekeztünk.
Salgó Vár, Medves Fennsík, Somoskői Vár, Bazaltömlés … Páratlan látnivalók!
Nem kevéssé páratlan az apartmanház igányessége sem!
Köszönünk mindent!
Ludányi család
Püspökladány
2009 május 3.
A ház nagyon jól felszerelt, sok játékkal. Nagyon jól éreztük magunkat, nagyokat kirándultunk szép időben.
Galaskó család (Regina, Donát, Petra, Dénes, Gergely, Gyula)
Feleségek: Kolossváry Anna, Bogár Zsuzsa, Húvéth Rita
Budapest
2009.04.13.
Kedves Judit és György!
Köszönjük a kedves fogadtatást, a jó túra tippeket, hogy lehetővé tették számunka (is), hogy nagyon kellemesen töltsük el az időt a Salgó-vár tövében.
A ház rengeteg olyan apróságggal is felszerelt amely a pihenni vágyók kényelmét maximálisan kielégíti.
Ezért is köszönet és gratulálunk a színvonalas kivitelezéshez.
Garamszegi Rita és Bátor Bence
2009.04.05.
40 éve az idő sokkal szebb volt, mivel május volt, a korom is mivel középiskolás voltam.
Kárpótolt a környezet, mivel az szinte állandó, és a vendéglátás ami igen megnyerő.
Pálinkás Zoltán és családja
Kecskemét
2009.03.09.
Remek 3 napot töltött itt kis családunk, Anya, Apa, Bianka és Panni. Az apartmanház minden igényt kielégített, köszönjük! Hasznos tanács az idelátogatóknak:
Ha a Somoskői vadasparkban a gyekeitek meg akarják simogatni a “bambi”- t, de az nem akar a kerítéshez fáradni, mély basszus hangon fennhangon el kell kezdeni kiabálni azt, hogy “bőő – bőő” kis kitartás és az állat megindul, a kicsinye pedig utána.
Majd kérjük lejelenteni az eredményt, és ha visszajövünk elolvassuk.
Mert természetesen visszajövünk, ez nem kétséges.
Farkas család
Kecskemét
2009.02.28.
EZ AZ, AMIT MI MINDIG KERESTÜNK!!!
Üzlet,munka,család-gyerekek és sok idegesség,fáradság nap mint nap.
Itt találtuk meg azt az igényt-igényességet,amit mindig is kerestünk!
Funkcionálisan megépített és berendezett ház,tiszta,nyugodt környezetben.
Nincs autózaj,nincsen még több pihenő rajtunk kívül csak 1 lehetőség
adott,ezért ez a 2 lakásos apartman kiváló azok részére akik nem szeretnek
kerülgetni másokat és igazán csak a saját magánszférájukat akarják
élvezni!Ez páratlan!
nem kell jó időnek lenni ahhoz,hogy az ember kipihenje magát,mi ki se
mozdultunk a házból,csak élveztük a kényelmet,a nyugalmat és a kandalló adta
melegséget.
Otthon hagytuk az mindennapjainkat és a gyerekeket is és újra fiatalok
lehettünk!
Nyáron viszont bepótoljuk azt ,amit most kihagytunk,1 hétre elhozzuk a
gyerkőcöket és agyontúrázzuk magunkat!
A tulaj megígérte lesz megint 6+1 ajándék,úgyhogy jövünk!
Gratulálunk a Juhássz Úrnak és a feleségének is, és köszönjük,hogy ezzel a
mi élményeinkhez is hozzájárultak!
Sok szerencsét és vendéget kívánunk nekik!
Üdvözlettel:
Boros Andrea és Csapó András
Tatabánya
2009.február
Több szempontból is jól sikerült ez a hosszú hétvége.Először is csodaszép szálásunk volt köszönhetően szállásadóinknak. Vasárnap csodálatos napsütésben túráztuk végig a napot. Hétfő reggel pedig arra ébredtünk, hogy Misi 30 éves lett, ennek örömére még a hó is elkezdett esni!
Köszönünk mindent!
Leginusz Borka, Ganz Mihály
2009.02.09
Köszönjük a szivélyes vendéglátást.
Nagyon jól éreztük magunkat, reméljük még visszatérünk.
Csak jó szívvel fogjuk mindenkinek ajánlani az apartmant.
Gyönyörű hely.
Sziládi család Melinda, Sanyi, bendegúz
Ferletyák család Jutka, Karesz, Kyra, Zita
2009.01.25
Különleges élményekkel lettünk gazdagabbak. A havas erdő felüdülés volt számunkra az otthoni szürkeség után. A kandalló melege pedig átfázott végtagjainknak felengedését jelentette.
Minden ismerősünknek ajánlani fogjuk, aki pihenni és kikapcslódni szeretne.
Brindza Ildikó, Balók László
2009. január 18
Remekül éreztük magunkat! Köszönjük! 🙂
Jakab Eszter, Keresztszeghy Zsolt
2009.01.05-07
Ezúton köszönjük meg, hogy végre nem csalódtunk, a gyönyörű környezetben és természetesen a gyönyörű házban tényleg pihenni tudtunk.
Himpelmann család
Dunavarsány
2009.01.04.
Köszönjük a szivélyes és színvonalas fogadtatást. Nagyon jól éreztük magunkat és szeretnénk majd visszajönni nyáron is.
Értékeltük a ház összkomfortosságát, különösen a kandalló hangulatát.
Szalai család, Molnár család, Kovács család
2008 szilveszter
Csendes szép környezetben kényelmes, jól felszerelt szálláshely.
Jól éreztük magunkat.
Szigethy József
2008.12.29
Ideális hely a pihenéshez: eldugodtan, távol a városok zajától, mégis olyan felszereltséggel, mintha otthon lennénk.
Éveztük a ház adta komfortot és a természet adta szépségeket.
Szabó Krisztina
2008.12.28.
Köszönjük a színvonalas vendéglátást és a sok-sok figyelmességet. Reméljük a nyáron vissza fogunk jönni. A helyet minden kedves ismerősünknek ajánlani fogjuk.
Pápai család
2008 december mikulás
Köszönjük a tulajdonosoknak a szivélyes és színvonalas vendéglátást.
Nagyon gyönyörű itt minden a ház kívül, belül, a táj és a környezet. Nagyon jól éreztük magunkat a kis kandalló hangulata leírhatatlan.
Úgy tervezzük, hogy a közeljövőben megtekintjük e táj és a vörösfenyő apartmanház nyári arculatát, szépségét, hangulatát.
Köszönettel
Fülöp család Budapestről
2008 november 24.
Köszönjük a tulajdonosoknak a szivélyes és a színvonalas vendéglátást. Örömmel vettük, hogy játékok is vannak és éltünk is vele. Szép volt a környék, jókat kirándultunk. Salgó várából gyönyörű volt a kilátás amit meg is örökítettünk. Az interneten találtuk a hírdetést, fő szempont számunkr a az volt, hogy legyen kandalló, de a többi szolgáltatás is a színvonalat emeli. Tervezzük, hogy visszatérünk és nyugodt szívvel ajánljuk ismerőseinknek.
Köszönettel: Kiss Melinda
Budapestről
2008 december 12-14
Vidám emlékekkel gazdagodva térünk haza “CSAPATÉPÍTŐ TRÉNINGÜNKRŐL”. Az “Égiek” áldásával bevettük mind Somoskő mind Salgó várát, ahol helyszini szemléket tartottunk a szabálytalan építkezésekről. Névtelen telefonos bejelentésre reagálva a következő évadban kötelességünk lesz visszatérni és helyszini szemlét tartani. Rengeteg jegyzőkönyv készült digitális formátumban.
Mindannyian jól éreztük magunkat . Az utánunk érkezőknek is kellemes időtöltést kívánunk.
A házigazdáknak pedig gratulálunk, hogy ilyen szép környezetben időt, energiát és persze pénzt nem kímélve fokozták a komfortérzetünket e kis házikóval.
Hatósági Iroda
Gödöllő
2008.11.14-15
Csodálatos három napot töltöttünk el . A fárasztó túrák után a hűvös estéken a kandalló tüze mellet igazán nagyszerű volt a pihenés. Ebben a gyönyörű apartmanban és fantasztikus környezetben szerezte első kiránulós élményeit a mi kis Tündérünk a 6 hónapos Zsombor.
Mindent köszönünk!
Krizsák Andrea és családja
Szigetszentmiklósról
2008.nov.2
Szeretnénk megköszönni mindent, mert nagyon jól éreztük magunkat
A panzió (apartman) csodálatos és jól felszerelt, a kilátás és a környék fantasztikusan szép. Mindennap jól elfáradtunk a sok séta után úgy, hogy a pihenés édes volt.
Ajánlani fogjuk a barátainknak is!! Köszönjük
Mangó család Sándor, Ildikó, Elvira, Máté és Csenge
2008.10.31
Köszönettel Szabóék Budapestről
Az első kellemes meglepetés ami minket ért a vörösfenyő apartmanházban az, hogy elhozhattuk magunkkal 4 hónapos pointer kiskutyánkat (Ezen időközben változtattunk háziállatot most már nem fogadunk.(nem a kutyus volt az oka)) és szeretettel fogadták őt is a házigazdák. A második meglepetés a gyönyörű környezet és a romantikus kandalló.
A harmadik meglepetés Salgó várában ért engem, amikor a kedvesem megkérte a kezemet. A válasz! Hát persze, hogy igen 🙂
Mesebeli három napot tudhatunk magunk mögött!
Köszönjük! a jegyespár:
Csigó Mária és Szabó Szilárd
Bodajkról 2008.10.17
Köszönjük a tulajdonosoknak a szívélyes és színvonalas vendéglátást.
Nagyon kellemes két napot töltöttünk el itt, ebben a csodás környezetben. Sajnos az
égiek nem voltak túl kegyesek hozzánk, de a kandalló melege feledtette a hűvös, esős időjárást.
Reméljük mihamarabb visszatérhetünk!
Köszönettel Szabóék Budapestről
A rohanó és egyhangú hétköznapjainkból igazán nyugodt kikapcsolódásnak adott
helyet ez a békés és meghitt apartman, a környék pedig sok szép élménnyel
gazdagított bennünket. Ezt csak tetézi vendéglátóink kedvessége és figyelmessége.
Igazán köszönjük.
… és ez a terasz! Valami mesés!
Komjáti család Mórról
Nagyon jól éreztük magunkat ebben az igényesen berendezett kényelmes apartmanban.
A gyönyörű környezetben a „nyugalom szigete” található itt.
Gyerekeinknek, barátainknak ajánlani fogjuk és talán még mi is visszatérünk.
További sok sikert kívánunk, köszönettel
Őrfalvy Aladár és neje Szert Lajos és Szert Lajosné
Bpestről Kiskunfélegyházáról
Köszönjük a gyönyörű környezethez illő szívélyes és igényes vendéglátást.
Jó szívvel fogjuk ajánlani a Vörösfenyőt minden hozzánk hasonló megszállott természetjárónak.
Köszönjük!
A másik szárny első fecskéi Kecskemétről.
2008. szeptember 07.
Tetézi Vilmos
Nemcsak Petőfit illették meg, a környéken való barangolás során
a festői tájak, hanem minket is megfogott. Fáradalmaink kipihenéséhez,
a hangulatos, barátságos Vörösfenyő Apartman
adott pihenőhelyet.
2008. szeptember 07.
Köszönettel az elégedett „első fecskék”
Varga Márta Bánáti László